Mindenki ismer olyan embereket, akik elmondásuk szerint bármennyit is esznek, mégsem híznak. Mások épp ellenkezőleg, folyamatosan küzdenek azért, hogy a makacs zsírpárnák ne jelenjenek meg rajtuk.
Ennek a genetikai adottságokon, hormonális problémákon, a nem megfelelő táplálkozáson túl még egy rendkívül lényeges oka lehet.
Ez pedig a mikrobiomunk, azaz a bélflóránk állapota.
Először is, mi az a mikrobiom?
Azon mikroorganizmusok összessége, amelyek velünk és bennünk, élnek. Ide tartoznák baktériumok, archeák, bélgombák, fágok.
Egy felnőtt bélrendszerében átlagosan több mint 2 kg ,változatos baktériumflóra él.
Szerepük van többek közt van az anyagcsere-folyamatokban, az ásványi anyagok felszívódásában, egyéb védőanyagok termelésében. A bélflóra olyan, mint az ujjlenyomat, minden embernek teljesen egyedi összetételű.
Mikrobiomunk az étvágyunk, anyagcserénk és testsúlyunk szabályozásában is alapvető szerepet játszik.
Két nagy baktériumcsoportról fontos beszélnünk testösszetételünk befolyásolása szempontjából.
A „jó”, úgynevezett Bacteroidetes baktérium törzsről és a „rossz”, úgynevezett Firmicutes törzsről.
Elhízott emberek bélflórájában nagyobb mennyiséggel található Firmicutes csoport baktériumai közül. A Firmicutes baktériumok nagyobb hatékonysággal bontják le a táplálékot, így több kalóriához jutunk általuk.
Immunrendszerünk működésébe is képesek beavatkozni és olyan gyulladásos folyamatokat indíthatnak be a szervezetünkben, ami elhízáshoz vezet. Az elhízás növeli a zsírpárnákat, ami pedig gyulladáskeltő anyagokat termel. Ez egy ördögi kör.
Bár elhízott emberekben nagyobb számmal vannak jelen Firmicutes baktériumok, azonban bélflórájuk változatossága összességében nagyon szegény.
A cél, hogy mikrobiomunk minél változatosabb legyen és nagyobb számmal legyenek jelen a Bacteroidetes törzs baktériumai. Tehát, hogy a természetes egyensúlyt fenntartsuk.
Mikrobiomunk összetételét szerencsére táplálkozásunkkal nagyban tudjuk befolyásolni!
Mi kedvező az egyes bélbaktériumoknak?
Firmicutes |
Bacteroidetes |
-egyszerű cukrok, acelluláris szénhidrátok -zsírszegény, rostszegény táplálkozás – egyoldalú táplálkozás – mesterséges édesítőszerek, tartósítószerek, színezékek – glutén – gliadin – szabadgyökökben gazdag táplálékok |
– magas omega-3 zsírsav tartalmú étrend – változatos, „színes” táplálkozás – magas rosttartalom -zöldségek, lúgosító hatású növények – szezonális gyümölcsök – fermentált ételek (savanyúságok), prebiotikumok
|
Azonban sajnos nem csak a felesleges zsírlerakódás az egyetlen negatív hatásuk.
A mikrobiom egyensúlyának felborulása számos tüneteket okozhat pl: hajhullás, bőrproblémák, székrekedés/hasmenés, alvásproblémák, hangulatingadozás, fáradékonyság.
Valamint több betegséggel hozható összefüggésbe: autoimmun folyamatokkal, központi idegrendszeri elváltozásokkal, metabolikus zavarokkal, krónikus gyulladásokkal, daganatképződéssel.
Hiába szedsz rengeteg táplálékkiegészítőt, vitaminokat, ha azok nem tudnak hasznosulni.
Nem a tüneteket, hanem az okokat kezelni!
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20368178
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17183309
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1618379/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21051639
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5082693/